Gyermeksegélyező Alapítvány

Lakhatási megoldást keresünk – nem ingyen!

Engedje meg, hogy 16 éve működő szervezetünk bemutasson Önnek egy családot. Indulásunk óta sok intézménynek, és még több családnak nyújtottunk segítséget.

Most egy 29 éves anyuka fordult hozzánk elkeseredettségében. 3 kisfiút nevel, akikkel egyedül maradt. A legnagyobb segítség számukra az lenne, ha találnánk hosszútávra egy nem túl drága lakhatási lehetőséget olyan helyen, ahol a közelben munkát is tud vállalni.

Rövid története: Szülei sajnos már nem élnek. Egy rossz házasságból 2 gyermekkel kilépett, talpra állt, dolgozott, albérletet szerzett. Idővel új kapcsolata lett, ahol közös gyermek született – eleinte minden jó volt. Aztán új albérletet kellett keresni, de 3 gyerekkel nem találtak. Hogy együtt tudjanak maradni, családok átmeneti otthonába kerültek.

Mikor onnan menni kellett, olyan lakást találtak, ahol 2 havonta emelték az árat. Sok mindenen keresztül mentek, végül egy romos házikóban találták magukat, ahol az áramot hosszabbítóval kapják a szomszédtól, a víz pedig a kerti csapon jön csepegtetővel – és ezért is komoly pénzt kér a főbérlő. Jelenleg is ott laknak.

A megpróbáltatások vége az lett, hogy az anyuka egyedül maradt a 3 gyermekkel. A két nagyobb iskolás, a kicsi csak délig lehet az oviban a magas létszám miatt. 4 órás munkát nem talált, így alkalmi munkát végez – ebből és a családi pótlékból tartja fenn szeretett családját.

Ahogy levelünk elején is írtuk, az igazi megoldás számukra egy hosszútávú lakhatási lehetőség iskola/óvoda/munkahely közelében. Az önkormányzat nem tud segíteni, mert nincs lakcímük. Az anyuka nem ragaszkodik Érdhez, ahol most laknak – bár a gyerekeknek itt a megszokott társaság, és a jelenlegi alkalmi munka is. Rengeteg ingatlan áll üresen az országban. HA ÖN TUD OLYAN LEHETŐSÉGRŐL, ami hosszútávon megoldás lehet, amit egy egyedülálló anyuka munka mellett meg tud fizetni, ahol a környéken iskolába-óvodába tudja járatni a gyerekeket, és ahova lakcímmel be tudnak jelentkezni, KÉREM SEGÍTSEN! Nem ingyen lakást kér!

Az anyukával rajtunk keresztül lehet felvenni a kapcsolatot. Várjuk levelét a virgoncgyermekalapitvany@gmail.com címre, vagy hívását a 70-6369455-ös számon.

Együtt sikerülhet!

Mándy Hajnalka

Kuratórium elnöke